Főoldal / Események / Részt vettünk a TeSzedd-akcióban

Részt vettünk a TeSzedd-akcióban

2011.05.28

takaritas-8

A Bácskaiak Egymásért Közhasznú Egyesület Dankó Miklós elnök és Albert Iván titkár vezetésével részt vett a TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért országos szemétszedési akcióban 2011. május 21-én, amely az illegális szemétlerakók felszámolásának fontosságára hívta fel a közvélemény figyelmét.

takaritas-19

Egyesületünk tizennégy fővel vett részt az akcióban, különösen fontos, hogy főként gyermekek és fiatalok vettek részt  a szemétgyűjtésben. A fiatalok a helyi nevelőotthonból érkeztek, rajtuk kívül nevelőként Kovács Anikó segített.  Egyesületünk a Barátság tér környékén szedte össze a szétdobált hulladékot. A játszótér és a kápolna környékének megtisztítása után a kiscsávolyi templom előtt folytattuk tevékenységünket, majd végig a Szegedi úton, egészen a Kenyérgyárig.

Sajnos elmondható, hogy hihetetlen mennyiségben szórják szét a dohányosok a csikkeket. Pedig egy kis odafigyeléssel, a megfelelő kukába dobva,tisztábbá és szebbé válna környezetünk. Fontos Egyesületünk számára, hogy ezt megértessük a felnőtt bajai lakossággal, a gyermekekben pedig környezettudatos nevelés révén természetessé váljon.

Albert Iván

Nézd meg ezt is

Újra Dunafalván

Gyönyörű természetközeli Dunafalván tartott egyesületünk prevenciós egészségügyi szűrővizsgálatot. Sokan keresték fel munkatársainkat, hisz ha időben …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

13 − három =

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support