Főoldal / Elnöki köszöntés

Elnöki köszöntés

Üdvözlöm Egyesületünk nevében!

Engedje meg, hogy internetes honlapunkkal – mely a Bácskaiak Egymásért Közhasznú Egyesület társadalmi szerepvállalását mutatja be- hívjam fel a figyelmet a működésünkre.
Szervezetünk 2003-ban alakult és fő tevékenységi körébe tartozik az egészségügy (rendszeres prevenciós egészségügyi szűrővizsgálatok, egészséges életmódra nevelés) az oktatás, a környezetvédelem, de nagy hangsúlyt fektetünk az olyan karitatív és szociális tevékenységekre is, mint a nyugdíjas korúak és a hátrányos helyzetű ifjúság védelme és segítése. Létszámunk jelenleg meghaladja a 350 főt, mely klubjainkból tevődik össze. Klubjaink az Egyesület támogatásával, azonban önállóan végzik mindennapi tevékenységeiket, összejöveteleiket és programjaikat. Támogatásunk azért fontos e kis közösség számára, mert meggyőződésünk, hogy karitatív tevékenységeinkkel és jótékonysági akcióinkkal amellett, hogy szolidaritásunkat fejezzük ki a hátrányos helyzetűek mellett, tényleges segítséget is nyújtunk a rászorulóknak.

Évek óta egyik legfontosabb, és mindenképpen hiánypótló feladatunknak, tekintjük a lakossági szűrővizsgálatok szervezését és lebonyolítását.
Szerencsére ehhez egyre több segítséget kapunk, így évről évre több helyre jutunk el, több ember egészségi állapotát tudjuk felmérni. Olyan kistelepüléseket is sikerül elérnünk, melyek lakossága számos esetben messze esik egy-egy egészségügyi centrumtól, vagy a rossz közlekedés nehezíti eljutásukat a központi, illetve területi kórházakba, így ritkán, vagy egyáltalán nem kapnak képet egészségi állapotukról. Programunk erőssége pont abban rejlik, hogy ezeket a szűrővizsgálatokat úgymond „házhoz visszük”, így a félreeső területek lakói is megkaphatják ugyanazt a szolgáltatást, mint a központokhoz közelebb élő társaik.

Ezeken az állapotfelméréseken az érdeklődők általában koleszterinszint mérést, testzsír-százalék és testtömeg-index számítást, tüdőkapacitás,  vérnyomás- és vércukorszint valamint EKG mérést vehetnek igénybe, melyekhez a szükséges eszközöket szervezetünk tudja biztosítani, a vizsgálatokban pedig természetesen a megfelelő képzettségű egészségügyi szakemberek vannak segítségünkre. Ezen kívül, a 2012-es év vége óta egy testösszetétel-elemző gép is segíti munkánkat, mely többek között szervezetünk víztartalmát, vázizom százalékát, zsigeri zsír-tartalmát, csontjaink ásványi anyag tartalmát is képes meghatározni, teljes áttekintést adva szervezetünk állapotáról, összetételéről.

Kitüntető figyelmét köszöni tisztelettel:

Dankó Miklós

elnök

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 + tizenegy =

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support