Egész tavaszon vártuk, hogy kedvező idő legyen egy erdei kirándulásra. Már a dátum is megvolt, mindent leegyeztettünk, de az időjárás keményen közbeszólt. Így aztán halogattuk.
Végre döntés született, és június 7.-én indultunk.
A Vaskút határában lévő Erdészházba mentünk. A kiutazást saját kocsikkal történt.
Addig nem is volt baj, amíg a betonúton mentünk, a földút az már tartogatott némi meglepetés.
Mindjárt az elején egy igen vizes, sáros kátyú volt, olyan széles, mint az út. Komoly manőverezésre volt szükség, hogy át tudjunk menni. Jobban szorítottuk a kormányt, a súlyosabb utasok kiszálltak, és átgyalogolták az akadályt. Volt, aki nem vállalta a kockázatot, és visszafordult, bánhatja is.
Az erdészházhoz érve, már érezhető volt a szarvas pörkölt illata. A hátralévő időt, hogy kellemesen töltsük, néhányan lovas kocsira ütünk, és egy erdőjárásra indultunk. A közeli Csátaljáig elkocogott velünk a ló. Szép zöld volt a táj a sok esőtől és mézédes volt a levegő a virágzó vaddohány illatától. Csátalján ettünk egy fagylaltot. és indultunk vissza.
A visszafele út már nem volt olyan egyszerű, mert a ló, egyszer csak úgy döntött, hogy nem megy tovább. A hajtó hiába noszogatta, ment egy kocsi hosszat, és megállt. Ezt többször megismételte.
Amikor már úgy gondoltuk menni fog, ismét megállt. Ha a férfiak tolták a kocsik, akkor ment, ha leálltak ismét megállt. Még szerencse, hogy volt nálunk telefon, így az erdészházban lévők megtaláltak minket. Mint utólag kiderült, nem hitték el, hogy a lóval van gond, azt gondolták viccelünk. Végül az erdész jött elénk terepjáróval, és így jutottunk vissza a házhoz.
Mire mi kezet mostunk, és a terített asztalhoz ültünk, addigra „paripánk” is lassú vágtában megérkezett.
A friss élmény nagyon jó beszédtémát adott a remek ebéd mellé.
Vidám anekdotázással telt a délután.
Köszönet Feke Lajosnak a klub vezetőjének és Emesének akik megszervezték, és lebonyolították ez a kellemes napot.
ik.