Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkársága „A társadalmi felzárkózás szakpolitikai eszközeinek fejlesztése, területi együttműködések esélyegyenlőség elvű fejlesztésének modellezése a közszolgáltatások terén” címmel rendezett konferenciát az ÁROP 1.1.9 program keretében 2013. január 31-én Szegeden.
A egész napos konferenciára a Hungest Hotel Forrásban került sor, ahol különböző témakörökről tartottak előadásokat. „A konferencia célja a társadalmi felzárkózásban érintett kormányzati, szakmai és civil területek párbeszédének elősegítése, szakpolitikai célok bemutatása, eddigi jó gyakorlatok tapasztalatainak, a jelenlegi és a közeljövő programjainak ismertetése, megvitatása.”
A konferencián a Bácskaiak Egymásért Közhasznú Egyesület elnöke Dankó Miklós tartott előadást „Bácska a bácskaiakért” címmel a „Kultúra, sport, egyházi és civil programok” szekcióban. Előadásban az Egyesület elnöke röviden bemutathatta egyesületünk eddigi tevékenységeit és ismertette az elmúlt évek egyesületi programjait, rendezvényeit, kiemelve azok szervezéséi körülményeit és technikáit, valamint az Egyesület lehetőségeit és a forrásteremtés, működés formáit.
-albertiván-