A Bácskaiak Egymásért Közhasznú Egyesület elnöke vett részt a bajai Szent Rókus Kórház új épületének ünnepélyes átadásán, az alábbi meghívásnak eleget téve. -albertiván-
Tovább »Érdekes programokon vehettek részt fiatalok az Egyesület dunafalvi táborában
2014.augusztus 29-30-án kétnapos táborozáson vehettek részt fiatalok Dunafalván. A táborozás alatt számos programban vehettek részt főként a tábor területén a Csobbantó-majorban A fiatalok és kísérők kellemes sétát tettek a dunafalvi Duna szakasz komplejárójánál, ahol csodás panorámakép tárult a résztvevők elé a Dunáról és a szemközti Dunaszekcső településről. többféle társasjátékkal, …
Tovább »Jól sikerült az első világháborúra emlékező programunk
2014. július 26-án tartotta programját a Bácskaiak Egymásért Közhasznú Egyesület az első világháborúra emlékezve. A rendezvény cím: „Mire a falevelek lehullanak…” Emlékezés az első világháborúra. A rendezvény első felében előadások hangzottak el,amelyek rövid változatai meghallgathatók a Bajai Rádió honlapján. Albert B. Gábor bajai születésű történész, a Kaposvári Egyetem tanára, „Az …
Tovább »Kiskunhalason részt vettünk a Lakótelepi fesztiválon
Kedves Tagjaink, 2014. június 22-én kis csapatunkkal Kiskunhalasra utaztunk, ahol egy egész napos rendezvény keretein belül végeztük szűrővizsgálatainkat. Képeinket megtekintheti ide kattintva.
Tovább »„Mire a falevelek lehullanak…” Emlékezés az első világháborúra
Részt vettük a IX. Garai lovasnapon
Az immár hagyománnyá vált garai lovasnapokon már sokadik alkalommal vettünk részt! A rendezvényre kilátogatók közül körülbelül 120 ember teljes állapotfelmérését végeztük el. Néhány kép a rendezvényről.
Tovább »Nyári szűrővizsgalataink
Kedves Látogatóink! A közeljövőben az alábbi helyszíneken lesznek elérhetőek szűrővizsgálataink! 2014. június 7.: Gyermek sportnap / Petőfi – sziget 2014. június 8.: Gara – falunap 2014. június 22.: Kiskunhalas 2014. július 5. 15 óra: Mártonszállás 2014. július 26.: Bátmonostor 2014. augusztus 23.: délelőtt: Bács-Kiskun Megyei Roma Hagyományőrző Nap ( IV. …
Tovább »Egyesületünk munkatársai képzésen vettek részt Kiskunfélegyházán
A Bácskaiak Egymásért Közhasznú Egyesület három munkatársa (Szerletics Kinga, Munkácsi Sándor, Szávuj Miklós) és titkára (Albert Iván) háromnapos képzésen vettek részt Kiskunfélegyházán, 2014, május 16-tól május18-ig. A képzést „HAZAVÁRUNK” címmel a Kiskunfélegyháza Ifjúságáért Egyesület szervezte, az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával. A képzésen ifjúságsegítők, ifjúsággal foglalkozó önkormányzati munkatárs, civil szervezetek munkatársai, …
Tovább »