2011.09.05
A Bácskaiak Egymásért Közhasznú Egyesület különféle szűrővizsgálatokkal összekötött Egészségnapot tartott Bácsbokodon 2011. szeptember 3-án délelőtt. Bácsbokod település immár a harmadik helyszín a „Bácskaiak a Bácskaiakért” című, négy alkalommal megrendezésre kerülő Egészségnap-sorozatban.
Bácsbokodon az Egészségház adott helyet a szűrővizsgálatoknak (vérnyomásmérés, vércukor – és koleszterinmérés, testzsír és testtömeg index mérése, testsúly és testmagasság mérése.), a Művelődési Házban az előadások mellett, a Felső-Bácskai Hulladékgazdálkodási Kft. által biztosított környezettudatos nevelést és a szelektív hulladékgyűjtés fontosságát kiemelő játszóház szórakoztatott minden érdeklődő vendéget.
Az Egészségház elől pedig a helyi pedagógusok, valamint szülők segítségével egy kerékpártúrán vehettek részt fiatalok az Egészségnap keretében, a túráról visszatérők pedig a környezettudatos játékokba vethették bele magukat.
A sikeres nap megrendezésében köszönetet mondunk Szauter Anna bácsbokodi védőnőnek, Kisföldi Kittinek a Művelődési Ház vezetőjének, Kovács László Polgármester úrnak, valamint a rendezvényen résztvevő valamennyi önkéntesnek.
Albert Iván