2015. augusztus 26-28. között a Bácskaiak Egymásért Közhasznú Egyesület kézműves foglalkozásokat tartott a bajai Tanyasi Közösségi Házban, halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek számára. A három délutánon át tartó program a Bajai Kistérségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat felkérésére történt és a TÁMOP-5.3.6-11/1-2012-0056 kódszámú, Baján élő hátrányos helyzetű emberek felzárkózásának és integrációjának elősegítése című pályázat keretein belül valósult meg.
Egyesületünket Albert Iván, titkár képviselte. A három nap során megismerhették a fiatalok a Baját körülvevő természeti kincseinket, így Gemenc állatvilágát. A dokumentumfilmből megismert gemenci állatok bekerültek a lurkók későbbi alkotásaiba a kézműves foglalkozások gyakorlatai során.
A kézműves foglalkozásokon a környezettudatos nevelés fontosságát szem előtt tartva, szemétből, hulladékból készített tárgyakra helyezte a hangsúlyt. A gyerekek lelkesen vetették bele magukat a foglalkozásokba, amelyek során a a szemétből karkötők, fülbevalók, pénztárcák, kitűzők és noteszek készültek. A gyermekeket nagyon meglepte, hogy a hulladék mennyiféle ajándék elkészítésére ad lehetőséget, amelynek csak a fantázia szab határt. Volt gyermek, aki az anyukáját is meglepte egy kis ajándéktárggyal.
A foglalkozások nem titkolt célja volt a gyermekek szociális- és környezeti kompetenciáinak fejlesztése. További cél volt a pozitív önértékelés fejlesztése az önbizalom növelése és önállóság kiteljesedés által, valamint az egymás iránti toleráns viselkedés elsajátítása révén. A foglalkozások során előtérbe került a differenciált foglalkozás, figyelembe véve a gyermek korúak életkori sajátosságait és egyéni adottságait.
A foglalkozásokon készült fotók >>ITT<< tekinthetők meg!
-albertiván-