Főoldal / Események / Nincs ellátatlan beteg – lakossági fórum a Bajai Szent Rókus Kórházban

Nincs ellátatlan beteg – lakossági fórum a Bajai Szent Rókus Kórházban

Lakossági fórumon hirdetett november 26-ára a Bajai Szent Rókus Kórház Felügyelő Tanácsa. A megjelentek számára dr. Tóth Gábor főigazgató foglalta össze az idei, legfontosabb eseményeket.

Kiemelte: a 225 éves intézmény stabilan működik, van múltja, jelene és jövője is. Szakáll István, a Meosz alelnöke, valamint a Mozgáskorlátozottak Dél Bács-Kiskun Megyei Egyesülete elnöke  a kardiológián tapasztalható hosszú várakozási idő okát firtatta, valamint a csontritkulás vizsgálatának bajai bevezetését szorgalmazta. A főigazgató elmondta: a beteg vizsgálata időbe telik, és egyéb kötöttségek is vannak, például 1 óra alatt hány beteg vizsgálható meg. „Persze igyekszünk változtatni, már csökkent a várakozási idő. Ugyanakkor az is előfordul, hogy valaki nem jelenik meg a foglalt időpontban. Dolgozunk a minél jobb ellátáson, de a kapacitásunk véges. Az nem fordul elő, hogy a beteget nem látjuk el.”
A csontritkulás vizsgálata kapcsán hangsúlyozta: a megfelelő gépek 20 millió forintnál is drágábbak, csak pályázati segítséggel tudnák beszerezni, ám egyelőre nincs ilyen kiírás. Várják a lehetőséget
Forrás: baja.hu

Nézd meg ezt is

Az emésztés folyamata III.

A Bácskaiak Egymásért Közhasznú Egyesület évek óta szervez különböző rendezvényeket fiataloknak és az idősebbeknek egyaránt. …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

11 − 6 =

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support