Bajai Vakbarát Klub
Pörböly – Whiskey Nap 2016
Madaras – eszközbemutató
Jól sikerült a Garai Lovas- és Falunap
A Bácskaiak Egymásért Közhasznú Egyesület ezúttal a Garai Lovas- és Falunapra látogatott el. A kezdetben kissé borús és szeles idő ellenére kellemes hangulat fogadta a munkatársakat, a felállított sátrak mögül jellegzetes sváb népzene lengte körül a környéket. A garaiak jókedvűen sétálgattak, ki népviseletben, ki valamilyen itallal a kezében. Az órák …
Tovább »Lezárult „a tanyák, valamint az alföldi tanyás térségek megőrzése és fejlesztése érdekében a települési és térségi fejlesztés támogatása” nevű pályázati program
A pályázati program során „házhoz”, az adott településekre vittük egyesületünk prevenciós egészségügyi szűrővizsgálatait. Ez a településeken élőknek több okból is nagy segítséget jelentett: egyrészt széleskörű állapotfelmérésünk által egy összetett képet kaphattak jelenlegi egészségügyi állapotukról, másrészt pedig ehhez nem kellett a legközelebbi központi kórházba beutazniuk. Ezen kívül pedig egy-egy kiemelkedően negatív …
Tovább »