Főoldal / Események / Sikeres program, lehetséges folytatás

Sikeres program, lehetséges folytatás

ROTARY Öt éven át tartó projekt végére került pont: a Rotary Club Baja május 28-án zárta le a Tapintható-Láthatatlan diákprogramot, amelynek során középiskolás diákok közösségi szolgálat keretében segítettek vak, gyengén látó vagy mozgássérült felnőtteknek. Sipos János programkoordinátor elöljáróban felidézte a kezdeteket: a Rotary Club Baja 2014 októberében, a Fehér bot világnapján adta át a városnak a Tapintható-Láthatatlan makettet, amely a város emblematikus épületeit ábrázolja, vakok és gyengénlátók számára élvezhető, tapintható módon.
Sikeres program, lehetséges folytatás

Akkor találkozott a köztéri plasztika célközönségével, és merült fel benne a gondolat, hogy jó lenne élő, segítő kapcsolatot kialakítani velük, akár diákok bevonásával is. Az ötlettel felkereste Baja valamennyi középiskoláját, és az éppen akkor szerveződő közösségi szolgálati kötelezettség is kedvezett a projektnek: a 9-es diákok számára osztályfőnöki órák keretében vázolta fel a segítségnyújtás lehetőségeit. Majd felvette a kapcsolatot a Bácskaiak Egymásért Közhasznú Szervezettel – ennek Szabadság utcai székháza a zárórendezvény helyszínéül is szolgált -, amelynek több klubja is működik: ők adták kezdetben a program felnőtt bázisát, az elképzelés szerint ugyanis a jelentkező diákok heti néhány órában segítséget nyújtanak a vak, gyengén látó vagy mozgássérült felnőttnek. Ehhez a diákok előbb érzékenyítő, felkészítő foglalkozásokon is részt vettek az iskolában. – Az elmúlt öt év során mintegy 160 diák segített 21 felnőttnek, igény szerint. Ez lehetett közös séta, bevásárlás, kutyasétáltatás, számítógépes ismeretek vagy épp idegen nyelv tanítása, de akár csak beszélgetés vagy közös játék is. Bizalmi dologról van szó, hiszen a felnőttnek be kellett engednie a lakásába és az életébe egy vagy több idegen diákot, a diáknak pedig el kellett mennie a számára idegen felnőtthöz. Sok esetben azonban olyan tartalmas, mély barátságok alakultak ki, hogy a diák a kötelező óraszámon felül is tartotta a kapcsolatot pártfogoltjával – mondta a programkoordinátor.

A Rotary Club Baja jelenlegi elnöke, Vörös Róbert szintén méltatta a programot, és arról biztosított: még egy évig igyekeznek azt életben tartani, mivel őszre máris több diák jelezte részvételi szándékát. A Bácskaiak Egymásért Közhasznú Szervezet – amely a kezdetektől partnerként vett részt a programban  – elnöke, Dankó Miklós főként a diákok példaértékű hozzáállását emelte ki, és biztatta őket, hogy a jövőben akár a szervezet munkájában is vegyenek részt. Sipos János büszkén említette, hogy a projekt egyik kettőse – Szűcs Gréta diák és Papp Józsefné Mónika pártfogolt – második helyezést ért el az EMMI keretében működő Országos Oktatáskutató és -Fejlesztő Intézet által meghirdetett, jó gyakorlatokat kereső pályázatán, és a teljes projekt is nagy sikert és elismerést érdemelt ki. – Akik részt vettek benne, kicsit mindannyian jobb emberré váltak – összegezte a koordinátor. A rendezvény folytatásaként a megjelent diákok és felnőttek megnézhették a program öt évéről összeállított fényképes prezentációt, majd néhány, a Bajai Televízió stábja által készített híradást is. Néhány diák is mesélt a program és a segítő munka során szerzett élményekről és tapasztalatokról, amelyek által ők maguk is gazdagodtak lélekben. Végezetül a program résztvevői emléklapot vehettek át.

Sándor Boglárka
Forrás: baja.hu

Nézd meg ezt is

Újra Dunafalván

Gyönyörű természetközeli Dunafalván tartott egyesületünk prevenciós egészségügyi szűrővizsgálatot. Sokan keresték fel munkatársainkat, hisz ha időben …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tíz + 9 =

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support