Főoldal / Események / Jól sikerült az első világháborúra emlékező programunk

Jól sikerült az első világháborúra emlékező programunk

2014. július 26-án tartotta programját a Bácskaiak Egymásért Közhasznú Egyesület az első világháborúra emlékezve.  A rendezvény cím: „Mire a falevelek lehullanak…” Emlékezés az első világháborúra.

A rendezvény első felében előadások hangzottak el,amelyek rövid változatai meghallgathatók a Bajai Rádió honlapján.

Albert B. Gábor bajai születésű történész, a Kaposvári Egyetem tanára,  „Az I.világháború-kép a XX. századi történelem tankönyvekben” címmel tartott előadást. Az előadásban röviden szólt kutatási területének, a tankönyvkutatásnak historiográfiájáról. Utána kifejtette, hogy az adott politikai kurzusok miképp hatottak egész generációk tudatára. Beszélt a tudatformálásról és a tudattorzításról a történelem tankönyvek tükrében mind a Horthy.rendszer, mind pedig a Kádár-rendszer tekintetében.  Beszélt az első világháború történelem tankönyveiben szereplő változó ellenségképről, karakterológiáról számos korabeli tankönyvekben szereplő ábrákkal, szövegekkel és térképekkel illusztrálva.

Albert B. Gábor

Szőts Zoltán Oszkár, az Országos Széchhényi Könyvtár történész munkatársa „Hétköznapok az első világháborúban – A Nagy Háború és Magyarország” címmel adott elő. Előadása a közelmúltban „Az Országos Széchényi Könyvtár egykori első világháborús gyűjteménye” címen megjelent monográfiájára épült.Nagyon sok korabeli térképekkel,fotókkal, plakátokkal, harctéri újságokkal illusztrálva színesítette előadását. A sok -sok érdekes harctéri információ mellett kitért a háborús hátország mindennapi nehézségeire. Beszélt a hadiárvák és özvegyeket érintő hátországi segélyezésekről és jótékonysági akciókról. Számos egykori propaganda anyagot mutatott be. Beszélt a az újságok, plakátok, levelek, képeslapok cenzúrájáról. Említette többek között a nagy számban hazatérő hadirokkantak számát és az általuk társadalomra rótt nehézségeit. Aki meghallgatta előadását számos új információval térhetett haza.

DSCN2650

Albert Iván újságíró „Életképek – Az I. világháború korabeli fényképek és képeslapok tükrében” címmel tartott előadást. Az projektoros vetítés során a nagyközönségszámos egyedi, korabeli fotót és képeslapot tekinthetett meg. Megismerhették röviden a fényképek és képeslapok létrejöttének rövid történetét, valamint mindezek használatát az első világháború során. Kiemelte, hogy egyetlen világháborús képeslap sem található harctéri hír, információ, csupán kedveskedő és üdvözlő sorok, amelyek főként a családról informálnak. Itt említette a cenzúra háborús szerepét. Érdekesség volta baja Glücksmann Lipót Pál egykori szabó levelei feleségéhez, valamint testvérének hadikórházból sógornőjéhez írt levele. Színvoltja volt az előadásnak „Venedel” humoros képeslapokat színesítő poénos, rövid, tömör „bölcsességei” kedves barátjához, Józsihoz.

Az előadások során a közönség és az előadók ingyenesen fogyaszthattak ásványvizet, kávét és pogácsát.

Az előadás után kb. tíz fő emlékezett meg a bajai izraelita temetőben nyugvó első világháborús hősi halottakra. A temetőben három-négy izraelita és közel tizennyolc muzulmán vallású katona sírján lett virág és egy koszorú elhelyezve a Bácskaiak Egymásért Közhasznú Egyesületrészéről.

                                                                                                                                                                                -albertiván-

A rendezvény fotói:  >>ITT<< tekinthetők meg

 

 

 

Nézd meg ezt is

Újra Dunafalván

Gyönyörű természetközeli Dunafalván tartott egyesületünk prevenciós egészségügyi szűrővizsgálatot. Sokan keresték fel munkatársainkat, hisz ha időben …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenkettő + 13 =

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support