2014.augusztus 29-30-án kétnapos táborozáson vehettek részt fiatalok Dunafalván. A táborozás alatt számos programban vehettek részt főként a tábor területén a Csobbantó-majorban
A fiatalok és kísérők kellemes sétát tettek a dunafalvi Duna szakasz komplejárójánál, ahol csodás panorámakép tárult a résztvevők elé a Dunáról és a szemközti Dunaszekcső településről. többféle társasjátékkal, valamint élvezetes activity-játékkal fejleszthették készségeiket a résztvevők. A két nap egyik legérdekesebb eseménye, a Szent László Határrendész Sportegyesület által rendezett airsoft-bemutató volt, amely során szakember ismertette meg a fiatalokat élethű (de nem éles) fegyver-utánzatokkal, amelyeket a gyakorlatban is kipróbálhattak. A „katonai ruhába” beöltözők a több órás program után fáradtan és éhesen ülhettek asztalhoz. Ezen kívül volt előadás a repülés történetéről, este közös szalonnasütés,diszkó.
Mindenféleképpen érdekesés hasznos volt a táborozás, a rajta résztvevőknek,hiszen sok élménnyel és új ismeretekkel gazdagon térhettek haza az iskolakezdés előtt.
A program főtámogatója: Baja Város Önkormányzat Képviselő-testülete Ifjúsági, Kulturális és Oktatási Bizottsága
A program fotói >>ITT<< tekinthetők meg
Albert Iván