Főoldal / Események / Lezárult „a tanyák, valamint az alföldi tanyás térségek megőrzése és fejlesztése érdekében a települési és térségi fejlesztés támogatása” nevű pályázati program

Lezárult „a tanyák, valamint az alföldi tanyás térségek megőrzése és fejlesztése érdekében a települési és térségi fejlesztés támogatása” nevű pályázati program

A pályázati program során „házhoz”, az adott településekre vittük egyesületünk prevenciós egészségügyi szűrővizsgálatait. Ez a településeken élőknek több okból is nagy segítséget jelentett: egyrészt széleskörű állapotfelmérésünk által egy összetett képet kaphattak jelenlegi egészségügyi állapotukról, másrészt pedig ehhez nem kellett a legközelebbi központi kórházba beutazniuk. Ezen kívül pedig egy-egy kiemelkedően negatív mérési adat esetén a helyi háziorvos irányába tudtuk terelni az érintett személyeket. Minden, a szűrésen részt vevőszemély részére a szűrővizsgálati kártyán feltüntettük az elvégzett mérések eredményeit,melyet orvosuknak így meg is tudtak mutatni. Tevékenységünk eredménye, hogy a vizsgálat és a résztvevők körében kiosztásra került kiadványunk által sikerült felhívnunk a figyelmet a prevenció, a betegségek megelőzésének fontosságára, valamint a népbetegségek rizikófaktoraira és tüneteire. Mindezen ismeretek átadása reményeink szerint egy önmagára és egészségi állapotára jobban odafigyelő társadalom kialakulásának irányában hat.

Szűrővizsgálataink alkalmával az alábbi méréseket végeztük el a helyszíneken: koleszterin és vércukor szint, testzsír százalék, testtömeg index, vérnyomás, testmagasság, testsúly, teljes testanalízis (izmok állapota, zsigeri zsír, testvíz százalékos aránya, biológiai életkor, stb.),tüdőkapacitás mérése spirométerrel. Ezen kívül 2016 áprilisától a pályázat keretein belül újonnan beszerzésre került, hordozható EKG-készüléket, testösszetétel elemző gépet,valamint egészségügyi szűrő szettet is használhattuk a programokon.

A projekt időszakában elkészült önálló egészségügyi kiadványunk is, amelyben tömören,közérthetően, és illusztrációkkal ellátva hívtuk fel a lakosok figyelmét az egyes népbetegségek kockázataira, életminőségük javítása érdekében.

A programok ütemezése a következő volt:

  • 2015.11.28. – Prevenciós szűrővizsgálat, Baja, Tanyasi Közösségi Ház
  • 2016.03.19. – Tájékoztató fórum az érintett települések vezetői részére Baján

Prevenciós szűréseink időpontjai a szűrési programba bevont települések szerinti lebontásban:

2016.04.12. Érsekcsanád

2016.04.18. Mátételke (délelőtt), Csávoly (délután)

2016.04.19. Bácsalmás (délelőtt), Bácsszőlős (délután)

2016.04.20. Csátalja (délelőtt), Hercegszántó (délután)

2016.04.21. Bácsszentgyörgy (délelőtt), Gara (délután)

2016.04.25. Bátmonostor (délelőtt), Dunafalva (délután)

2016.04.29. Baja, Civil Közösségi Ház

2016.05.04. Fajsz (délelőtt), Szakmár (délután)

2016.05.12. Madaras

2016.05.13. Bátya

Állapotfelméréseink megszervezésénél partnereink voltak a települési önkormányzatok, avédőnői hálózatok, illetve a helyi háziorvosok, bajai viszonylatban pedig a Bajai KistérségiCsaládsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, a Bajai Cigány Önkormányzat, és a Csácsé RomCigány Kulturális Egyesület segítette munkánkat. Az EKG-gép szakszerű működésénekelsajátítását a Bajai Szent Rókus Kórház kardiológiai asszisztenciája biztosította.

A projekt keretében a következő egészségügyi felszerelések, gépek kerültek beszerzésre:

– hordozható EKG-készülék

– testösszetétel elemző gép

– egészségügyi szűrő szett

A projekt során egy önálló, népbetegségekről szóló tájékoztató kiadvány is kiadásra került,amelyet programjainkon a célcsoport körében osztottunk szét.

Nézd meg ezt is

Szűrővizsgálat a Bácsszentgyörgyi falunapon

Idén is megrendezésre került Bácsszentgyörgyön a falunap, mely keretén belül csapatunk prevenciós egészségügyi szúróvizsgálattal várta …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenhat + nyolc =

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support