Főoldal / Események / Érdekes programokon vehettek részt fiatalok az Egyesület dunafalvi táborában

Érdekes programokon vehettek részt fiatalok az Egyesület dunafalvi táborában

2014.augusztus 29-30-án kétnapos táborozáson vehettek részt fiatalok Dunafalván. A táborozás alatt számos programban vehettek részt főként a tábor területén a Csobbantó-majorban

DSCN2877  DSCN0001

A fiatalok és kísérők kellemes sétát tettek a dunafalvi Duna szakasz komplejárójánál, ahol csodás panorámakép tárult a résztvevők elé a Dunáról és a szemközti Dunaszekcső településről. többféle társasjátékkal, valamint élvezetes activity-játékkal fejleszthették készségeiket a résztvevők. A két nap egyik legérdekesebb eseménye, a Szent László Határrendész Sportegyesület által rendezett airsoft-bemutató volt, amely során szakember ismertette meg a fiatalokat élethű (de nem éles) fegyver-utánzatokkal, amelyeket a gyakorlatban is kipróbálhattak. A „katonai ruhába” beöltözők a több órás program után fáradtan és éhesen ülhettek asztalhoz. Ezen kívül volt előadás a repülés történetéről, este közös szalonnasütés,diszkó.

DSCN3025

Mindenféleképpen érdekesés hasznos volt a táborozás, a rajta résztvevőknek,hiszen sok élménnyel és új ismeretekkel gazdagon térhettek haza az iskolakezdés előtt.

A program főtámogatója: Baja Város Önkormányzat Képviselő-testülete Ifjúsági, Kulturális és Oktatási Bizottsága

A program fotói  >>ITT<< tekinthetők meg

Albert Iván

Nézd meg ezt is

Szűrővizsgálat a Bácsszentgyörgyi falunapon

Idén is megrendezésre került Bácsszentgyörgyön a falunap, mely keretén belül csapatunk prevenciós egészségügyi szúróvizsgálattal várta …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

8 − hét =

Page Reader Press Enter to Read Page Content Out Loud Press Enter to Pause or Restart Reading Page Content Out Loud Press Enter to Stop Reading Page Content Out Loud Screen Reader Support