Főoldal / Bemutatkozás

Bemutatkozás

A Bácskaiak Egymásért Közhasznú Egyesület bemutatkozása flag_of_serbia-svg  

Célok, működési területek:

Szervezetünk 2003-ban alakult, azóta működik töretlenül Baja és térsége területén, évről évre fejlődve, bővülő tevékenységi körrel és működési területtel, hogy a folyamatosan változó körülményeknek és igényeknek meg tudjon felelni. Egyesületünk egyfajta ernyőszervezetként működik, 12 helyi klubot fog össze, melyek közül 8 egy-egy betegségcsoport tagjait tömöríti, 4 pedig kulturális, szociális, illetve egyéb igényeket elégít ki. Kezdetben a szervezet fő tevékenységi körét is elsősorban a klubok útjának egyengetése határozta meg, az ő érdekeik képviselete, érvényesítése, a tagok segítése volt a fő cél. Az évek során azonban felismertük, hogy számos olyan terület van még, ahol a Bácskaiak Egymásért Közhasznú Egyesület meg tudja vetni a lábát, ahol szükség van rá, ahol hasznosítani tudja az idők során a civil életben szerzett tapasztalatait.

Jelenleg tehát igencsak szerteágazó tevékenységet folytatunk, többek között a következő területeken: egészségügy (egészséges életmódra nevelés, prevenció, rendszeres szűrővizsgálatok), oktatás, nyugdíjas korúak védelme és segítése, szociális és karitatív tevékenységek, ifjúság-segítés, honismereti és helytörténeti ismeretterjesztés, stb.

Felépítés, tagszervezetek:

Évről évre gyarapodó taglétszámunk a korábban már említett 12 klubra oszlik szét, melyek név szerint a következők:

  1. Baja és Vidéke ILCO Egyesület (sztómával élő betegek)
  2. Baráti-kör
  3. Bácskai Cukorbetegek Klubja
  4. Helytörténeti és Honismereti Klub
  5. Ifjúsági Klub
  6. Kötöde, Baba-Mama Közösség
  7. Lisztérzékenyek Klubja
  8. Neurológiai Betegek Klubja
  9. Sclerosis Multiplexes Betegek Klubja
  10. Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége Helyi Szervezete
  11. Sugovica Daganatos Betegek Klubja (főként emlőrák-műtéten átesett betegek)
  12. Vakbarát Klub

A Bácskaiak Egymásért Közhasznú Egyesület kis csoportjai a szervezet támogatásával, de önállóan végzik mindennapi tevékenységüket: összejöveteleket, programokat szerveznek, melyeken társklubjaik tagjait is szívesen látják; kirándulni, városi és környékbeli rendezvényekre járnak, adott esetben aktívan részt is vesznek ezek szervezésében. Mindezek megvalósításához a biztos hátteret Egyesületünk nyújtja, mely lehetővé teszi a tagszervezetek számára a különféle pályázatokon való részvételt, anyagi és erkölcsi támogatást nyújt, emberi erőforrást biztosít, logisztikai problémákat old meg, illetve lehetőségeihez mérten gyakorlatilag bármilyen ügyben tagjai rendelkezésére áll.

Legfontosabb tevékenységek, programok:

Prevenció, egészségmegőrzés:

Tevékenységünk alappillérét évek óta a lakossági szűrővizsgálatok szervezése és lebonyolítása jelenti, melyet mára már rutinosan, ám mindig fejlődve, és a lécet mind magasabbra téve igyekszünk ellátni. Szerencsére ehhez egyre több segítséget kapunk, így elmondhatjuk, hogy helyszíneink sorát, mérőeszközeink tárházát, ezáltal az elvégzett vizsgálatok számát is folyamatosan tudjuk bővíteni.

Ezeken a szűrővizsgálatokon az érdeklődők a legalapvetőbb koleszterinszint, vérnyomás- és vércukorszint, testzsír-százalék, testtömeg-index mérés mellett olyan szolgáltatásokat is igénybe vehetnek, mint pl. EKG vizsgálat, légzéskapacitás-mérés, a szervezet vitamin-ellátottságának feltérképezése, valamint teljes testelemzés, ahol a csontok ásványianyag-tartalmától kezdve a szervezet víztartalmán át a vázizomzatig számos, egészségünket meghatározó tényezőről kaphatnak képet.

Kultúra, ismeretterjesztés, tájékoztatás:

A különböző igényeket figyelembe véve időről időre történelmi, kulturális, egészségügyi, személyiségfejlesztő, egészséges életmóddal kapcsolatos, valamint rengeteg egyéb témájú előadást, kisebb létszámú tréninget tartunk, szervezünk tagjainknak, illetve gyakran a szélesebb közönségnek is, melyek tartalmasabbá teszik klubdélutánjaikat, és hasznos információkkal látják el őket.

Ifjúság- és gyermekvédelem:

Egyesületünk az elmúlt néhány esztendőben kiemelt figyelmet fordított a gyermekek, fiatalok, ezen belül is elsősorban a hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű tanulók ügyének felkarolására. Többféle módon igyekszünk támogatni őket, többek között felzárkóztató oktatást (korrepetálást), ismeretterjesztő előadásokat, különféle szabadidős tevékenységeket, kirándulásokat szervezünk számukra.

Karitatív tevékenység:

Szervezetünk évek óta jó kapcsolatot tart fenn többek között a Bajai Cigány Önkormányzattal, a Bajai Kistérségi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálattal, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Bajai Csoportjával, és még sok más bajai, illetve vidéki szervezettel. Rendszeresen részt veszünk különféle rendezvényeiken, és lehetőségeinkhez mérten támogatjuk céljaikat, törekvéseiket.

Hátrányos helyzetű, nehéz körülmények között élő csoportok, családok számára gyakran szervezünk kihelyezett egészségügyi állapotfelméréseket, ezen kívül pedig rendszeres adománygyűjtéssel (pl. ruhák, játékok, tartós élelmiszerek) tudjuk segíteni őket. A karitatív, jótékonysági akciókban való részvételünket a jövőben is folytatni szeretnénk, hiszen Egyesületünk társadalmi felelősségvállalásának, alapvető értékrendünk közvetítésének ez az egyik legkifejezőbb eszköze.

Határon túli, nemzetközi kapcsolatok:

Az Egyesület különösen jó kapcsolatot ápol több határon túli szervezettel is, mint pl. a Törökkanizsai Szklerózis Multiplexben Szenvedők Észak-Bánáti Egyesülete, a Szabadkai SM Betegek Szervezete, vagy pedig Zombor Város Ifjúsági Klubja, akiket különféle klubjaink tevékenysége révén ismertünk meg. Ezeket a csoportokat, egyesületeket volt szerencsénk több ízben is vendégül látni Baján, szervezetünk képviselőit pedig ők fogadták ugyanolyan szívélyesen különböző rendezvényeik alkalmából, ahogyan azt nálunk tapasztalhatták. Ezeket az egyre erősödő barátságokat és együttműködéseket a jövőben is igyekszünk megőrizni, ápolni.

Webáruház üzemeltetése:

2014-ben Egyesületünk elindította a www.premiumvitamin.hu webáruházat, mely prémium minőségű étrend-kiegészítő termékeket kínál vásárlói számára. A webshop létrehozása kettős célt szolgál: egyrészt fő tevékenységünk, az egészségmegőrzés, betegségmegelőzés jegyében a piac legkedvezőbb árain tudjuk tagjainkat, illetve az egészségüket szem előtt tartó vásárlóinkat egészségvédő termékekkel ellátni, másrészt pedig az áruház bevételéből tervezzük szűkös bevételi forrásainkat kiegészíteni. A www.prémiumvitamin.hu vezetésének alapvető koncepciója, hogy a vevők egy helyen, minden termékkategóriában a lehető legjobb minőségű és hatékonyságú vitaminokat, étrend-kiegészítőket találják meg saját maguk, vagy családtagjaik számára.

Források, fenntarthatóság:

A Bácskaiak Egymásért Közhasznú Egyesület fenntartását, működését elsősorban pályázati forrásokból finanszírozzuk, jelenleg ezen támogatások segítségével tudjuk az Egyesület munkáját, szolgáltatásait színvonalasan ellátni, fejleszteni, valamint a szélesebb nyilvánosság számára ismertté tenni, és reméljük, hogy erre a továbbiakban is lehetőségünk lesz.

Pályázatok nélkül nem tudnánk irodánkat működtetni, munkavállalóinkat alkalmazni, eszközparkunkat tovább bővíteni, egészségügyi szűréseink tetemes költségeit finanszírozni. Éppen ezért munkavállalóink egyik legfőbb feladata az adminisztráció, ügyintézés, rendezvényszervezés, kapcsolattartás mellett ezeknek a lehetőségeknek a felkutatása, kidolgozása, illetve a pályázati programok lebonyolítása. Így tudunk hosszú távon sikeresen működni, elért eredményeinket fenntartani és továbbfejleszteni, rövid- és hosszútávú céljainkat megvalósítani.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

19 − hét =